Kihagyás

Bemutatkozás

Előadásfóliák

Az előadás

Az előadásra bejárni nem kötelező, de az adott heti gyakorlat erősen épít az adott (és korábbi) heti előadás(ok) anyagára. Érdemes tehát látogatni az előadást, vagy legalább megismerni az előadás anyagát. A távoktatás időszakában illetve levelező képzés esetén a "bejárás" vagy "látogatás" természetesen online értendő a CooSpace megfelelő nappalis vagy levelező színterében található jelenléti alkalmakon keresztül.

Az előadás kurzus egy vizsgával zárul. Vizsgára az jelentkezhet, aki teljesíti a gyakorlatot. A vizsga a tervek szerint szóbeli lesz, aminek hallgatói szempontból van (lenne) egy nagy előnye és egy nagy hártánya:

  • kérdezhetek, és
  • kérdezhetek.

Rákérdezhetek el nem hangzott dolgokra, és belekérdezhetek elhangzott dolgokba. Ezeket a kérdéseket én a beszélgetés részének tekintem, tehát önmagukban nem jelentenek semmit, a választ fogom értékelni.

Gyakorlat

A gyakorlat látogatása kötelező (távoktatás esetén a CooSpace megfelelő gyakorlati színterén keresztül). A gyakorlaton két (levelező tagozaton egy) ZH és egy projektmunka teljesítése adja az értékelés alapját. A ZH online esetben természetesen kevésbé lesz zárthelyi, mint inkább otthon szűk időkorlát mellett megírandó dolgozat. A projektmunkának pedig egy tervezési és egy erre épülő megvalósítási fázisa lesz.

Ajánlott irodalom

Röviden összefoglalva:

  • Objektumorientáltsághoz bármilyen OOP programozási nyelvű könyv
  • Java-hoz bármilyen Java oktatókönyv
  • Internet

Utolsó frissítés: 2022-02-09 09:26:09